a fürdő története

Fürdőnk története egészen 1983-ig nyúlik vissza, amikor Burgert Róbert, a Bábolnai Állami Gazdaság akkori vezetője fúratott két kutat annak reményében, hogy olajat találnak. Olaj helyett azonban a kutakból 38, illetve 51 Celsius-fokos víz tört fel, melyek mezőgazdasági célokra, vagy fűtésre nem voltak elég melegek, így merült fel egy fürdő létesítésének az ötlete. Vizsgálatoknak vetették alá a termálvizet, a próbafürdések pedig igazolták a melegebb kút 1200 méter mélyről érkező 51 Celsius-fokos vizének gyógyhatását egyes mozgásszervi és nőgyógyászati megbetegedések kezelésénél, de a gyógyvízzé nyilvánított termálvizet akkor még nem hasznosították. Az azóta eltelt több, mint 30 év alatt számos elképzelés és terv született a víz hasznosítására, azonban 2016-ig kellett várni, hogy külső befektető bevonása nélkül az önkormányzat önerőből megkezdhesse a város történetének legnagyobb komplex szabadidős és turisztikai fejlesztését.

2020-tól így nem csak a Bábolna Strand- és Termálfürdőben várjuk télen-nyáron a kikapcsolódásra és pihenésre vágyó vendégeinket, hanem a mellette elhelyezkedő közel 7 hektáros Szabadidőpark is az ideérkezők aktív pihenését szolgálja a tenisz- és, futópályával, csónakázó tóval, tanösvénnyel, szánkódombbal és a szabadtéri fitnesz-parkkal.

Fürdőnk szakmai különlegessége a metángáz-leválasztó kiserőmű, melynek segítségével villamos- és hőenergiát állítunk elő a termálvízből leválasztott metánból. Így a Bábolna Strand- és Termálfürdő nem csak modern, de egyúttal energiahatékonysági és környezetvédelmi szempontból is igazi XXI. századi épület.

Termálvíz

Termálvíz és gyógyvíz! A termálvíz vagy hévíz az a felszín alatti víz, amelynek hőmérséklete meghaladja a 30 °C-ot. Általában minimum 1000 mg oldott szilárd ásványi anyagot tartalmaz literenként. Egyes vizek emellett – egy erre illetékes szakmai bizottság által előírt szabályoknak megfelelve – gyógyító hatással is rendelkeznek. A gyógyvíz az a termálvíz, amely a benne lévő ásványi anyagok miatt egy betegségre bizonyítottan gyógyító hatással bír. A balneoterápia esetén a gyógyvizek kémiai, fizikai és biológiai hatásait együttesen alkalmazzák gyógyítás céljából. A Bábolna Strand- és Termálfürdő közel 1200 méterről feltörő 38 és 51 C°-os, nátriumkloridos, hidrogénkarbonátos hévizei értékes ásványi anyagokat tartalmaznak. A Bábolna Strand- és Termálfürdő közel 1200 méterről feltörő 38 és 51 C°-os, nátriumkloridos, hidrogénkarbonátos hévizei értékes ásványi anyagokat tartalmaznak. A fürdő két vízforrása közül a K-52-es kút 1290 m-es mélységből feltörő 38-40 Celsius-fokos nátrium-kloridos és hidrogén-karbonátos hévíze, a jodid-ion tartalma által kifejtett gyógyhatásnak köszönhetően a jódos gyógyvizek csoportjába sorolható.

A bábolnai gyógyvíz összetétele:

Nátrium (NA+) - 114,00 mg/l
Kálium (K+) - 6,60 mg/l
Kalcium (Ca2+) - 21,31 mg/l
Magnézium (Mg2+) - 3,20 mg/l
Vas (Fe2+) - 1572,00 mg/l
Szelén (Se) - 86,00 mg/l
Klorid (Cl-) - 1689,00 mg/l
Bromid (Br-) - 121,00 mg/l
Jodid (I-) - 5,30 mg/l
Fluorid (F-) - 0,60 mg/l
Hidogén-karbonát (HCO3-) - 487,00 mg/l
Metabórsav (HBO2) - 16,50 mg/l
Metakovasav (H2SIO3) - 24,07 mg/l
  K-53-as kút 52 Celsius-fokos 0,74l/m3 metángáz tartalmú vizet szolgáltat, melynek metángáz tartalmát környezetbarát villamos- és hőenergia előállítására használjuk fel.