Városunk Komárom-Esztergom megyében található, Budapesttől 99, Győrtől 33 km-re. A közel 4000 lakosú településünk 1789-ig a Szapáry grófok birtoka volt. A család nevéhez fűződik Bábolna legrégibb épülete, az 1700-as évek elején épült Szapáry-kastély, illetve az 1710-ben ültetett egylevelű akác, mely több, mint 300 éves korával Közép-Európa legrégibb akácfájának számít.


1789-ben II. József 450.000 arany forintért vásárolta meg a területet az állam számára, hogy ménesbirtokot létesítsen. Ezt követően vált Bábolna az arab telivér lovak tenyésztésének magyarországi központjává, melyet az 1800-as évek végére, az 1900-as évek elejére a kisbéri ménesbirtokkal egyetemben már a Lótenyésztés Mekkájaként emlegettek


A II. világháború után, 1948-ban létrejött a Bábolnai Állami Gazdaság, mely 1960 után Burgert Róbert irányítása alatt, elsősorban a baromfitenyésztés révén, világszintű és világhírű mezőgazdasági kombináttá nőtte ki magát. A település 2003-ban nyerte el városi rangját. További információk: www.babolna.hu


SZABADIDŐPARK

  „A Bábolna Strand- és Termálfürdő mellett elhelyezkedő Szabadidőpark számos szolgáltatásával az aktív pihenést kedvelők számára nyújt felejthetetlen élményeket. A közel 7 hektáros területen teniszpálya, rekortán futópálya, Csónakház, csónakázó tó és szabadtéri fitnesz-park várja az ideérkezőket. A gyerekeket pedig tanösvény, télen szánkódomb és persze egy hatalmas, 900 nm-es játszótér is várja, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig megtalálhatják a korukhoz illő játékokat.”

Ménesbirtok


Bábolna legszebb és legrégibb épületegyüttese minden ideérkező vendéget lenyűgöz. A Szapáry-kastély, a Lovarda, vagy épp a Ménesudvarban található 300 éves egylevelű akác igazi különlegességnek számít. És persze ott vannak mindenhol a lovak, melyek városunk életében a mai napig meghatározóak. Ezt a lovasmúltat idézi fel Kocsimúzeum, illetve a Tiszti Kaszinó épületében található Lovasmúzeum is, mely számos érdekességgel szolgál.

Arborétum


Ha csak egy kicsit el akarunk vonulni a világtól, vagy egy romantikus sétára vágyunk a párunkkal, a Csikótelep mellett található Arborétum 20 hektáros területe kiváló célpont. A fedett pihenők árnyékából 335 lombos és 156 örökzöld fa- és cserjefajban, hangulatos tavacskában és folyamatos madárcsicsergésben gyönyörködhetünk. Külön érdekessége az arborétumnak az Európában egyedülálló Híres Lovak Emlékparkja, ahol 18 emlékdombon 54 erdélyi motívumokkal díszített egyedi kopjafa és márványtábla emlékeztet Bábolna kiváló lovaira.

Ölbői-tó


Bábolnát déli irányban elhagyva 7,1 km-re található a horgászok körében kedvelt közel 13 hektáros tó, melynek vízellátását a Bakonyér természetes vize biztosítja. A horgásztó partját nádas, sásos, gyékényes növénytársulások szegélyezik, a tó közepén pedig két sziget található, miközben a horgászok kényelmét nádtetős beállók szolgálják. A tó halállománya igen változatos, hiszen ponty, amur, kárász, csuka, süllő, keszegfélék, busa és harcsa is horogra akadhat az Ölbői-tónál.

Csikótelep


Ha valahol, hát itt helye van a „cukiság”-nak, hiszen az Arborétum mellett található Csikótelepen nem csak egy, hanem sok-sok ugrándozó és önfeledt kiscsikót láthatunk – persze anyjuk társaságában. Néha a látogatók is meglepődnek, hogy itt milyen gyorsan telik az idő, sokan órákat is el tudnak tölteni itt. A szülőknek pedig arra kell készülniük, hogy a gyerekeket innen nehezebb lesz indulásra bírni, mint eddig bárhonnan!

Szálláshelyek

Park Hotel Bábolna
Cím: 2943 Bábolna, IKR Park
Telefon: +36 30 643 0227
További információk >>

Hotel Imperial
Cím: 2943 Bábolna, Mészáros út 1.
Telefon: +36 34 569 284
E-mail: turizmus@babolnamenes.hu
További információk >>

Kincsem Vendégház
Cím: 2943 Bábolna Toldi Miklós utca 18.
Telefon: +36 20 423 2584 vagy +36 20 590 3965
További információk >>

Lia Magànszàllás
Cím: 2943 Bàbolna, Csikótelepi út 41.
Telefon: +36 30 455 8140
További információk >>

A szálláshelyek teljes listáját itt találja